Székely nemzeti anarchizmus - A székely zászló, mint pusztán politikai bálvány

A székely zászlónak a középületekre való erőltetése, a külsőben való erőltetése, még Cioran szellemét is megidézve, nekem Martin Buber egyik regényrészletét juttatja eszembe. A lengyelországi haszid zsidókkal kapcsolatban írja: a házaik olyanok voltak, mint a többi ház, ha az ember belépett, belül zsidó volt. A ház az ember archetípusának szimbóluma. A belül az ember belső világát jelenti. A rejtett, belső identitást. Ez hordoz mindent. Amikor a külsőt erőltetik, ezt tagadják meg! A székely zászlón, a Nap és a Hold, ennek a rejtett belsőnek a képe, mint az egység, a teljesség szimbóluma, mely az egyesülés következtében jön létre. Az identitásnak a belső nász, egyesülés következtében kell létrejönnie. Az így létrejött identitás más - mivel egy belső átalakulás nyomán jön létre - mint a külsőben készen kapott statikus kép - holott a kép lényege az átalakító dinamika - mivel elég a külső szintjén azonosulni, jelszavak alapján, és elég a külsőben elhelyezni, kényszeríteni, és már is kész, pusztán csak formálisan, az identitás védés, őrzés. A belső szellemi, lelki lustaság elégszik meg a külsőben elért eredménnyel, vagyis az aktív lustasággal.

A formális csak erőltet, kényszerít. A kényszer mindig a szellem, a lélek hiányára utal. A kényszer agresszív energiájával helyettesíti a szellem, a lélek, teremtő energiáját, azt az illúziót táplálva önmagában, hogy a szellem a lélek energiája cselekszik benne. Mely szellemi, lelki energiák úgy nyilvánítanak ki a külsőben, mint amikor tavasszal a növény kihajt. Erőszakkal, ahol hiányzik a szellem, a lélek, semmilyen körülmények között nem lehet identitást védeni. Az identitás képeinek elismerését nem lehet kikényszeríteni, pusztán erőszakolt kihelyezéssel. Azok szellemi, lelki valóságok, miket nem lehet kényszeríteni. Szellemi, lelki lényegük, ellentmond a kényszernek. Természetesen sem a politikai jelszavak, rejtett érdekek kényszerével.

Az igazi otthonban ott belül, nem az erőszak uralkodik. Ha igen, akkor nem egyesül a két princípium, mert az erőszak eltávolítja egymástól, mit a Nap és a Hold szimbolizál, hogy egyesülésük által létrejőjön az identitás ontológiai alapját képező teljesség. Ha ez a teljesség nem jön létre, újabb és újabb belső egyesülések révén, akkor az identitás széthullik, mint az egész, amikor darabokra hullik szét.

A pusztán külsőben való erőltetése, erőszakolása a képnek, már eleve a belső egyesülés ellen hat, mert ketté szakítja, a benntet és a kinntet. Az erőszak ellentétet szül, mi ketté hasítja, azt mi összetartoznak, tehát az identitásképző, vonzalmak, egyesülések ellen hat a lélekben. Nem csak kettészakítja, hanem tagadja a belső valóságot, a külső egyoldalú erőltetésével. Amputálja a valóság lényegét, gyökerét, a belsőt. Amikor megsemmisül a belső, létrejön a bálvány. A bálvány mindig annak nyomán jön létre, hogy belül a két princípium, az anima és az animus nem egyesültek, tehát az igazi belső szellemi, lelki identitás nem jött létre. Ahol ez nem jön létre, ott képtelen az ember a belsőt a külsővel egyesíteni, így csak a külsőben marad, tudattalan marad a belső felől. A külsőben lévő kép, alapvetően a belső archetípus megnyilvánulása, az ad életet neki, így a külsőben megnyilvánuló identitásnak is.

Az identitás mindig a belső archetípusok tudatosodása nyomán jön létre, ez kapcsolja össze a belsőt a külsővel, aminek az alapja a belső kettősség megszüntetése, vagyis a belső egyesülése. Az identitás így nem más, mint egy szellemi, lelki út, mi az azon való járással, újra és újra teremti magát, egy belső újrateremtődés, egyesítés által. Ezzel ad életet a belső a külsőnek. Ahol nincsen élete a belsőnek, ott a külső halott. A halott külső a bálvány. A belső tagadása, a valóság legélőbb részének, vagyis magának a valóságnak a tagadása. Így a bálvány, maga lesz a nem-valóság.

Amit meg nem saját szellemi, lelki vitalitása, energiái tart fenn, azt csak erőltetve, pusztán csak külső erőfeszítéssel lehet létében megtartani. Az ilyen erőfeszítés mindig agresszív, mert nem a spontán szellem, a spontán lélek kinyilvánulása. Az erőszakból a szellemi, lelki spontaneitás hiányzik, azért erőszak. Az erőszak végül visszahull önmagába. A külsőbe kierőltetett bálványképek, mindig visszahullnak, azok fejére ki erőltetik. Ettől a kisebbségi helyzet sem óvja meg őket, mert nem teremt különleges helyzetet. A Létben lévők természetét a kisebbségi helyzet sem változtatja meg, nem teremt különleges helyzetet, mely lehetővé tenné az erőltetést, a képek szellemi, lelki lényegével szemben. A Lét-helyzet ugyan az marad. Az, ami visszahull, már csak az az identitás kép, mi nem valóság. Az identitás-kép, mit már csak nem-valóságként erőltetnek a kisebbségvédelem ürügyén, nem véd meg semmitől, mert halott valóság, nem-valóság. Az identitást, nem-valóságként adják ma el, politikai érdekből. Az, ami megvéd a képek, belső szellemi, lelki útja. És annak az őrzése, mi rejtett, ott belül, szellemi, lelki éberséggel.

A székely zászló gyakorlatilag csak bálvány lett, mi nem valóság. Politikai bálvány a tömeg kezében.